Görgei Andrea
Szerencse
A nap utolsó meleg sugaraival
próbálta visszatartani a feltartóztathatatlanul közeledő ősz hűvösét. Erika
néni meleg, ráncos kezével görcsösen kapaszkodott fiatal ápolónője Judit kezébe
a halál elől.
- Itt hagylak te jámbor lélek, ki
engem gondosan ápoltál! Ha már nem lélegzem, itt az éjjeliszekrényem fiókjában
találsz egy levelet, az a tied – suttogta a halál markából Edit néni utolsó szavait.
- Nyugodjon meg szépen nem lesz
semmi baj! Máris itt az orvos – próbálta nyugtatni Judit.
Pár perccel később az orvos
állapította meg az idős asszony halálát. Juditra hárult a feladat, hogy
felkészítse a hölgyet az utolsó útjára hozzátartozók nem lévén. Szépen rendbe
tette a házat, értesítette a polgármestert. Mást úgysem érdekelt a hölgy
halála. Ja és a levelet is magával vitte az éjjeliszekrényből.
- Mint olvastam a levelet, kedves
Judit ön is hallotta, hogy örökölt egy villát a Balaton parton.
- Azt én nem hiszem! Én csak az
ápolónője voltam, egyébként semmi közöm nem volt Edit nénihez – hárította el a
hirtelen jött örökséget Judit.
- Jaj, ne mondja már nekem!
Hiszen ki ápolta hónapokon keresztül éjjel-nappal, míg más rá sem nézett? Még
szép, hogy megérdemli azt a villát – így a polgármester.
Judit pár nappal később az
örökség pénzbeli részéből vett egy nagy bőröndöt és pár új ruhát, na meg egy
vonatjegyet, amivel leutazott Balatonalmádiba ahol a villa állt. Az állomásról
pár perc séta után meg is találta a magas kőfallal körülvett kísérteties
villát. Vagy csak a félhomály tette oly félelmetessé számára ezt a helyet, még
nem tudta.
Kulcsával a kapunál kotorászott, amikor is fényt fedezett fel a
házból, megrázta a fejét. Már nem látta a fényt. Hevesen dobogó szívvel nyitott
ajtót és pakolta le a bőröndjét. Gyors kitapogatta és felkapcsolta a
világítást. Homályosan derengett a sötétben. Pár lépcsőfok után érte el a
legközelebbi ajtót, amely a valaha volt nappaliba vezetett. Lerogyott a szoba
közepén ott felejtett szófára és úgy, ahogy volt elaludt.
Kitudja, hogy a fáradtságtól, az
izgalomtól vagy a félelemtől, de pár perc után már álmodott. Judit álmodott egy
gyönyörűen berendezett és megvilágított villáról, ahol fényes estélyt adtak,
éppen összetört egy kristály pohár. Erre felébredt. Ez nem álom, ezt innen hallotta
a közelből, nem az álmából. Félre húzta a nehéz brokát függönyt. Kint már
derengett a ködös hajnal. Világítást is kapcsolt, miközben alaposan
körülnézett. Semmi különöset nem talált. Málladozó tapéta futott körbe a falakon,
kifakult szőnyeg pihent a padlón és egy szófa ahol az éjszakát töltötte. A nehéz
tölgyfa ajtón túl várta az egész ház, hogy kíváncsiságát csillapítsa. Órákkal
később korgó gyomra adta tudtára, hogy elkalandozott az igen csak elhanyagolt
villában. De felfedezte a konyhát, az emeletet, a padlást és még a pince ajtót
is.
A villán kívül már jóval elmúlt
dél, amikor Judit kidugta a fejét. Nahát, az udvar igazi gyöngyszem, amit
gondoznak. Már teljesen magáévá tett a gondolatot, hogy a villa az övé. De
azért teljesen meg akart róla bizonyosodni, ezért elhatározta, hogy a helyi
hivatalban kérdez utána az előző lakóknak.
Bánatosan kullogott haza kezében
bevásárló szatyrával. Amilyen borzasztó híreket hallott a hivatalban nem
gondolta, hogy egy nappal is tovább marad.
Az előző bérlők, mert hát Edit
néni csak bérbe adta ki a Sári villát, mind elhaláloztak rejtélyes körülmények
között az elmúlt harminc - negyven évben. Ezért az omladozó vakolat mindenhol,
hiszen egy épeszű ember sem merte kibérelni ezek után. Az ősi nemesi Sári
család tulajdonában van a villa, Sári Ferenc építette a feleségének ajándékba.
A több mint száz éves villát mindig fényűző életet élő leszármazottak lakták,
addig, amíg Sári András el nem kártyázta az ezerkilencszázhatvanas évek végén.
Ekkor a villa tulajdonosa egy morbid külsővel rendelkező feltörekvő volt, aki
egy percet sem lakott a villában, mert rejtélyes dolgok történtek. Eltűnt
egy-egy festmény, szobor, télen füst terjengett, ha begyújtották a kandallót.
Judit elmélázva nyitotta a kaput,
amikor szembe találkozott egy hajlott hátú ősz hajú emberrel, aki gereblyét
szorongatott a kezében.
- Jó napot kívánok szép hölgy! – köszöntötte az öregember.
- Jó napot önnek is! Mi járatban
van erre? – kérdezi Judit.
- Én tartom rendben az udvart a
város kérésére, már az őseim is ezt csinálták, csak akkor még a családnak
dolgoztak. Szóljon, ha bármire szüksége van, Jánosnak hívnak – feleli a férfi.
- Köszönöm. Nagyon szép rendet
tart, de a házban nem szoktak takarítani?
- Évek óta nem járt itt senki,
leszámítva azt a pár betolakodót, akik kibérelték a villát, de azok is pórul
jártak!
- Igen tudom, most jövök a
hivatalból egy nagyon kedves fiatalember segített nekem és ő mesélte el ezeket
az eseteket. Megígérte, hogy körül néz, a régi iratok között talál e még valamit.
- Fiatalság, kíváncsiság –
mormolja az öreg magában.
Judit pár falat után ábrándozni
kezd, mihez is kezdhetne a villával, ha nem lennének a furcsa halálesetek. Minden
esetre azért jó eljátszani a gondolattal… Szépen kifestetne, parkettát
fényeztetne, beüzemelné a konyhát. És mivel szeret, idősekkel foglalkozni
biztosan befogadna pár embert, hogy itt töltsék az utolsó napjaikat a „nagy
utazás” előtt. A pénzből bőven tudná fedezni a költségeket.
Az éj leszállta előtt még egyszer
felfedező útra indult. Pár ajtóval tovább a folyosón a könyvtárszobába tévedt.
Ott magas könyvespolcok és szekrények borították a falakat, kivéve egyet, amin
festmények függtek és a kandalló állt. Minden szobában kandalló vagy a később
kialakítottban cserépkályha állt. A polcokon ősi bőrkötetek sorakoztak. Judit
szórakozottan a kezével végig simított rajtuk, amikor nyikorgást hallott a fal
túloldaláról. Hirtelen ellépett a könyvektől és visszaiszkolt a nappaliba. Az
izgalomtól vagy talán a félelemtől nem gondolt semmire. Pár szanaszét heverő
papírból és fadarabból tűzet gyújtott a kandallóban, ez csöppet megnyugtatta. A
bőröndjéből elővett egy törölközőt és egy lepedőt. A fürdőben megmosakodott,
aztán a lepedőt leterítve a szófára lefeküdt. Pár pillanattal később már aludt
is.
Szúrós szagra és orrfolyásra
ébredt. Amint a szemét kinyitotta rögtön könnybe lábadt a füsttől, ami ellepte
a szobát. Azonnal az ablaknál termett és kitárta. Az ajtót is kinyitotta a
bejárati ajtóval egyetemben, hogy huzatot csináljon. Lepedőbe csavarva mezítláb
toporgott a hideg kőpadlón. Jó fél óra múlva bezárta a bejárati ajtót és a
könyvtárszobába indult lefeküdni. Majd reggel körülnéz, hogy mi történhetett. A
könyvtárszobában feloltotta a villanyt. A csillár helyett több a szobában
elhelyezett apró lámpák sárgás fénye világított. Az öblös karosszék a kandalló
előtt állt a zsámollyal. Leterítette a lepedővel, miután kényelembe helyezte
magát rögtön álomba merült.
Kora reggel madárcsicsergés
ribilliójára ébredt. Elgémberedett nyakát és lábát óvatosan mozgatta, amikor is
puha melegséget érzet magán. Egy foltvarrásos takaró volt rajta és egy lámpa
sem világított. Hát ez mi a fene lehet?
Ki tette rám a takarót és kapcsolta le a villanyt? Azon nyomban felállt és
az ajtóhoz sietett. Szellem járta házról nem volt szó. Most már tényleg el kell
gondolkodnia, hogy mikor megy el innen. Régebben sem bírta a furcsa dolgokat,
most meg még tudott is pár dologról, ami itt történt ebben a villában. Erősen
gondolkodott mi tévő legyen. Azt már nem
én nem megyek innen sehova! Én örököltem ezt a házat, megillet, hogy itt
legyek!
Előkereste a mobilját és a
jegyzet füzetét. Azonnal fel kell hívnia Ádámot a hivatalban, hátha már talált
valami érdemlegeset a Sári villával kapcsolatban. Azonban szombat lévén senki
sem vette fel a telefont. Judit csak most szembesült a hétvégével.
A jegyzeteiből kikereste a helyi
szakemberek számát, amiket már az ideutazása alatt kiírt az internetről és jó
pár hívás után két emberrel lebeszélte, hogy ma kijönnek, és megnézik, mit
tehetnek a villáért. Judit a közeli kisboltban szerzett pár apróságot a reggelihez
és italt a szakembereknek.
Kora délután két festő munkás
állt a kapuban, amikor megérkezett egy csapat fiukból és lányokból álló fiatal.
Judit megmutatta a villa földszintjét. A fiatalok a takarító brigád emberei,
feladatuk a mozdítható bútorok és tárgyak szortírozása és a helyiségek
kitakarítása.
- Hol kezdjük a munkát hölgyem? –
kérdezi a vezetőjük egy fiatal fiú.
- Azt hiszem itt a nappaliban és
a könyvtárszobában.
- Két részre oszlunk és az egyik
csapaté a konyha és a fürdő a másiké pedig a szobák – ajánlja a fiú.
- Akkor mi hol kezdjük a festést?
- Kérdi az idősebb festő.
- Talán a lépcsőnél kezdhetnék –
mutatja Judit az emeletre vezető széles kovácsoltvas korlátos kőlépcsőt.
Mindenki munkához látott. Judit
végig járta a csoportokat. Segített itt-ott ahol éppen kellett. Az idős emberek
gondozása mellett vállalta a takarítást is, úgyhogy gyakorlata volt bőven. A
konyhában kiválogatták a még használható edényeket, a többit az udvarra
hordták. Lassan csillogott villogott a fürdővel együtt.
- Megtaláltam! – Kiáltja az egyik
fiatal fiú.
- Mit talált? – siet érdeklődve
felé Judit.
- Itt van a bojler és mindenféle
csövek.
- Nagyszerű akkor estére lesz
meleg vizem – lelkesedik Judit.
- Az apám vízvezeték szerelő, nem
kéne átnézetni vele? – Kérdi a fiú.
- Szólj neki légy szíves, nagyon
örülnék – feleli.
Estére már meleg víz is folyt a
fürdő és a konyhai csapokon egyaránt. A nappali hajópadlója ragyogott a
tisztaságtól. A használható bútorokat is visszahordták és alaposan lemosták. A
könyvtárszobában nemrég fejezték be az ablakpucolást. A könyveket egy másik
alkalommal veszik kezelésbe a fiatalok.
- Rendeltem pizzákat máris itt
lesznek, ez a mai nap jutalma – lelkesedik Judit a fiatalok között.
Miután a brokát és csipke
függönyöket bepakolták az autóba, amit hétfőn a közeli nagyvárosban fognak
kitisztíttatni mindenki útnak indult haza. Judit a maradék pizzával a
kandallóban lobogó tűz előtt ült és alig bírt ébren maradni a fáradtságtól. Azért
megvárta, amíg kialszik a tűz, nehogy úgy járjon, mint tegnap és csak ezután
indult zuhanyozni. Kilépve a fürdőből már csak azt vette észre, hogy minden
lámpa kialszik és teljes sötétségben tapogatózott vissza a szobába. Ismét a
szófán aludt, de most magára terítette a finom illatú foltvarrásos takarót is.
Korán reggel a munkások
ébresztették. Mindenki tudta a dolgát. Judit megmutatta nekik az emeletet is,
ahol több kisebb nagyobb szoba sorakozott egymás mellett és egymással szemben a
folyosó két oldalán. Innen is elkezdték lehordani a bútorokat, hogy a festők
szépen sorba kezdhessék a munkát. Judit lassan végigjárta az összes szobát és
megtalálta, amelyik a leginkább tetszik neki. Hatalmas kétszárnyú ablak
erkéllyel és dupla ágy baldachinnal és persze az elmaradhatatlan kandalló.
Kinyitja az ablakot és éktelen hangos feleselésre, szidalmazásra lesz
figyelmes. Azonnal leindul az udvarra.
- Mit képzelnek magukról, hogy
csak úgy kidobálják ide a bútorokat, hát nincs magukban semmi tisztelet!? –
Kiabálja János bácsi a fiataloknak.
- Mi folyik itt? – lép ki Judit
az ajtón.
- Ezek kidobálják a bútorokat,
hát nem látja, hogy tönkre teszik őket! – felel még kiabálva az öregember.
- Én mondtam nekik, hogy hozzák le
őket, itt könnyebb kipucolni, fönt amúgy is a festők dolgoznak. Nem kidobálják,
hanem kitisztítják – magyarázza türelmesen Judit.
- Akkor is jobban vigyázzanak rá
és igyekezzenek, mert mindjárt esik – vesz vissza az öreg a hangjából, miközben
elsomfordál a ház mögé.
Judit a fiatalok felé fordul és
megtudakolja, hogyan tudná eléri még a mai napon Ádámot. Szerencséje van, mert
az egyik fiú szomszédja és nem is lakik messze innen.
Ezután kíváncsian
megnézi merre mehetett János bácsi. Befordul a ház sarkánál és nem látja sehol
az öreget csak egy fémből készült csapóajtófélét lefelé a ház alá. Óvatosan
próbálja felemelni, de meg se moccan. Még egyszer nekifeszül, de megint nem
sikerül. Vállat vonva vissza megy a többiekhez. Ismét pizzát rendel nekik
ebédre. Délután pedig az egyik lánnyal elautóznak egy nagyobb bevásárló
központba. Két telepakolt bevásárlókocsit tolnak ki a parkolóba.
- Talán nem kellett volna ennyi
mindent vennem – panaszkodik Judit.
- Szerintem pedig ezekre mind
szükséged lesz a háznál – nyugtatja meg a lány.
Már majdnem esteledik,
mire mindenki útnak indul. Judit hirtelen ötlettől vezérelve elindul Ádámot
megkeresni. Két sarok után meg is találja a házat. Becsenget. Semmi. Még
egyszer csenget.
- Ki az? – Néz ki az ajtón Ádám.
- Én vagyok, aki a villába
költözött Judit – tájékoztatja, hátha nem ismeri fel.
- Mit tehetek érted?
- Szeretném megtudni jutottál e
valamire?
- Igen azt hiszem, de nem akarsz
bejönni?
Kényelembe
helyezték magukat a konyhába és egy-egy csésze teát kortyolgatva mesélte el
Ádám mit talált. A villa a Sári család tulajdonában volt mindig kivéve egy pár
hetet. Sári Ferenc elkártyázta a villát és ki kellett költöznie a családjával.
De az új tulajdonos pár napnál tovább nem tudott megmaradni a villába, mert
nagyon furcsa dolgok történtek vele és inkább elmenekült. A villát visszaadta
az igazi tulajdonosnak. Ezután igen érdekes dologra bukkant a halotti anyakönyvet
megörökítő dokumentumban. Gróf Sári Ferenc felesége a szépséges Róza felakasztotta
magát a pincében. A fiuk ekkor már felnőtt volt és a fővárosba költözött, de
nem adta el a villát ősei tiszteletéből. Viszont a grófról semmit sem talált.
- Edit néninek is Sári volt a
vezetékneve! Ez eddig eszembe se jutott! – csap a homlokához Judit.
- Akkor ő lehet a gróf unokája –
izgatottan fészkelődik a székében. – Jaj és a könyvtárban is találtam pár
levelet a családról, de még nem volt időm elolvasni.
- Holnap menjünk és olvassuk el
azokat a leveleket – áll fel az asztaltól Judit és búcsúzni készül.
Az utcán
kaptatott felfelé, amikor észrevette a sötétből előtűnő János bácsit. Judit
kiált utána, de nem hallja, inkább szaporázza lépteit. Mikorra utoléri, már
liheg a futástól.
- János bácsi, maga ilyen későn
mit csinált itt? – szegezi neki a kérdést Judit.
- Megnéztem, hogy minden rendben
van e a ház körül.
- Mondja csak János bácsi mit tud
a Sári családról? Mesélne nekem róluk valamelyik nap?
- Nagyon szívesen drágám - ígéri
meg az öreg ünnepélyesen.
Judit a
kiválasztott szobába vitte a bőröndjét és kipakolt a frissen fényezett fiókos
komódba. Az ágyra friss ágyneműt terített és leindult zuhanyozni. Viszont a
csapból sárgás-rozsdás színű víz lövellt ki prüszkölve, köpködve. Hirtelen
hátra ugrott, de így is beterítette a rossz szagú folyadék. Bánatosan visszamászott
az emeletre és úgy, ahogy volt, bebújt az ágyba és a fejére húzta a takarót
kizárva mindent maga körül. Éppen, hogy álomba szenderülne éles csattanást hallott
kintről.
Már megint mi a fene lehet ez? Kérdi
magából kikelve és elemlámpával, amit délután vett lesietett a bejárati
ajtóhoz. Körbe világított a lámpával, de nem látott semmit. A ház mellé is
kilesett, de a fénycsóvák nem világítottak meg semmi különöset. Vagy még is,
felfigyel a csapóajtóra és akkor mintha egy árnyék mozogna ott a bokrok között.
Oda világít, de semmi. Lassan visszamászik az emeletre az ágyába.
Akkor innen folytatom nektek holnap!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése