2014. július 9., szerda

Szerencse

Akkor voila itt is az egyperces.


 Görgei Andrea


Szerencse

  A nap utolsó meleg sugaraival próbálta visszatartani a feltartóztathatatlanul közeledő ősz hűvösét. Erika néni meleg, ráncos kezével görcsösen kapaszkodott fiatal ápolónője Judit kezébe a halál elől.
- Itt hagylak te jámbor lélek, ki engem gondosan ápoltál! Ha már nem lélegzem, itt az éjjeliszekrényem fiókjában találsz egy levelet, az a tied – suttogta a halál markából Edit néni utolsó szavait.
- Nyugodjon meg szépen nem lesz semmi baj! Máris itt az orvos – próbálta nyugtatni Judit.
  Pár perccel később az orvos állapította meg az idős asszony halálát. Juditra hárult a feladat, hogy felkészítse a hölgyet az utolsó útjára hozzátartozók nem lévén. Szépen rendbe tette a házat, értesítette a polgármestert. Mást úgysem érdekelt a hölgy halála. Ja és a levelet is magával vitte az éjjeliszekrényből.

- Mint olvastam a levelet, kedves Judit ön is hallotta, hogy örökölt egy villát a Balaton parton.
- Azt én nem hiszem! Én csak az ápolónője voltam, egyébként semmi közöm nem volt Edit nénihez – hárította el a hirtelen jött örökséget Judit.
- Jaj, ne mondja már nekem! Hiszen ki ápolta hónapokon keresztül éjjel-nappal, míg más rá sem nézett? Még szép, hogy megérdemli azt a villát – így a polgármester.

  Judit pár nappal később az örökség pénzbeli részéből vett egy nagy bőröndöt és pár új ruhát, na meg egy vonatjegyet, amivel leutazott Balatonalmádiba ahol a villa állt. Az állomásról pár perc séta után meg is találta a magas kőfallal körülvett kísérteties villát. Vagy csak a félhomály tette oly félelmetessé számára ezt a helyet, még nem tudta. 

  Kulcsával a kapunál kotorászott, amikor is fényt fedezett fel a házból, megrázta a fejét. Már nem látta a fényt. Hevesen dobogó szívvel nyitott ajtót és pakolta le a bőröndjét. Gyors kitapogatta és felkapcsolta a világítást. Homályosan derengett a sötétben. Pár lépcsőfok után érte el a legközelebbi ajtót, amely a valaha volt nappaliba vezetett. Lerogyott a szoba közepén ott felejtett szófára és úgy, ahogy volt elaludt.

  Kitudja, hogy a fáradtságtól, az izgalomtól vagy a félelemtől, de pár perc után már álmodott. Judit álmodott egy gyönyörűen berendezett és megvilágított villáról, ahol fényes estélyt adtak, éppen összetört egy kristály pohár. Erre felébredt. Ez nem álom, ezt innen hallotta a közelből, nem az álmából. Félre húzta a nehéz brokát függönyt. Kint már derengett a ködös hajnal. Világítást is kapcsolt, miközben alaposan körülnézett. Semmi különöset nem talált. Málladozó tapéta futott körbe a falakon, kifakult szőnyeg pihent a padlón és egy szófa ahol az éjszakát töltötte. A nehéz tölgyfa ajtón túl várta az egész ház, hogy kíváncsiságát csillapítsa. Órákkal később korgó gyomra adta tudtára, hogy elkalandozott az igen csak elhanyagolt villában. De felfedezte a konyhát, az emeletet, a padlást és még a pince ajtót is.

  A villán kívül már jóval elmúlt dél, amikor Judit kidugta a fejét. Nahát, az udvar igazi gyöngyszem, amit gondoznak. Már teljesen magáévá tett a gondolatot, hogy a villa az övé. De azért teljesen meg akart róla bizonyosodni, ezért elhatározta, hogy a helyi hivatalban kérdez utána az előző lakóknak.

  Bánatosan kullogott haza kezében bevásárló szatyrával. Amilyen borzasztó híreket hallott a hivatalban nem gondolta, hogy egy nappal is tovább marad.
  Az előző bérlők, mert hát Edit néni csak bérbe adta ki a Sári villát, mind elhaláloztak rejtélyes körülmények között az elmúlt harminc - negyven évben. Ezért az omladozó vakolat mindenhol, hiszen egy épeszű ember sem merte kibérelni ezek után. Az ősi nemesi Sári család tulajdonában van a villa, Sári Ferenc építette a feleségének ajándékba. A több mint száz éves villát mindig fényűző életet élő leszármazottak lakták, addig, amíg Sári András el nem kártyázta az ezerkilencszázhatvanas évek végén. Ekkor a villa tulajdonosa egy morbid külsővel rendelkező feltörekvő volt, aki egy percet sem lakott a villában, mert rejtélyes dolgok történtek. Eltűnt egy-egy festmény, szobor, télen füst terjengett, ha begyújtották a kandallót.

  Judit elmélázva nyitotta a kaput, amikor szembe találkozott egy hajlott hátú ősz hajú emberrel, aki gereblyét szorongatott a kezében.
- Jó napot kívánok szép hölgy! – köszöntötte az öregember.
- Jó napot önnek is! Mi járatban van erre? – kérdezi Judit.
- Én tartom rendben az udvart a város kérésére, már az őseim is ezt csinálták, csak akkor még a családnak dolgoztak. Szóljon, ha bármire szüksége van, Jánosnak hívnak – feleli a férfi.
- Köszönöm. Nagyon szép rendet tart, de a házban nem szoktak takarítani?
- Évek óta nem járt itt senki, leszámítva azt a pár betolakodót, akik kibérelték a villát, de azok is pórul jártak!
- Igen tudom, most jövök a hivatalból egy nagyon kedves fiatalember segített nekem és ő mesélte el ezeket az eseteket. Megígérte, hogy körül néz, a régi iratok között talál e még valamit.
- Fiatalság, kíváncsiság – mormolja az öreg magában.

  Judit pár falat után ábrándozni kezd, mihez is kezdhetne a villával, ha nem lennének a furcsa halálesetek. Minden esetre azért jó eljátszani a gondolattal… Szépen kifestetne, parkettát fényeztetne, beüzemelné a konyhát. És mivel szeret, idősekkel foglalkozni biztosan befogadna pár embert, hogy itt töltsék az utolsó napjaikat a „nagy utazás” előtt. A pénzből bőven tudná fedezni a költségeket.
  Az éj leszállta előtt még egyszer felfedező útra indult. Pár ajtóval tovább a folyosón a könyvtárszobába tévedt. Ott magas könyvespolcok és szekrények borították a falakat, kivéve egyet, amin festmények függtek és a kandalló állt. Minden szobában kandalló vagy a később kialakítottban cserépkályha állt. A polcokon ősi bőrkötetek sorakoztak. Judit szórakozottan a kezével végig simított rajtuk, amikor nyikorgást hallott a fal túloldaláról. Hirtelen ellépett a könyvektől és visszaiszkolt a nappaliba. Az izgalomtól vagy talán a félelemtől nem gondolt semmire. Pár szanaszét heverő papírból és fadarabból tűzet gyújtott a kandallóban, ez csöppet megnyugtatta. A bőröndjéből elővett egy törölközőt és egy lepedőt. A fürdőben megmosakodott, aztán a lepedőt leterítve a szófára lefeküdt. Pár pillanattal később már aludt is.

  Szúrós szagra és orrfolyásra ébredt. Amint a szemét kinyitotta rögtön könnybe lábadt a füsttől, ami ellepte a szobát. Azonnal az ablaknál termett és kitárta. Az ajtót is kinyitotta a bejárati ajtóval egyetemben, hogy huzatot csináljon. Lepedőbe csavarva mezítláb toporgott a hideg kőpadlón. Jó fél óra múlva bezárta a bejárati ajtót és a könyvtárszobába indult lefeküdni. Majd reggel körülnéz, hogy mi történhetett. A könyvtárszobában feloltotta a villanyt. A csillár helyett több a szobában elhelyezett apró lámpák sárgás fénye világított. Az öblös karosszék a kandalló előtt állt a zsámollyal. Leterítette a lepedővel, miután kényelembe helyezte magát rögtön álomba merült.

  Kora reggel madárcsicsergés ribilliójára ébredt. Elgémberedett nyakát és lábát óvatosan mozgatta, amikor is puha melegséget érzet magán. Egy foltvarrásos takaró volt rajta és egy lámpa sem világított. Hát ez mi a fene lehet? Ki tette rám a takarót és kapcsolta le a villanyt? Azon nyomban felállt és az ajtóhoz sietett. Szellem járta házról nem volt szó. Most már tényleg el kell gondolkodnia, hogy mikor megy el innen. Régebben sem bírta a furcsa dolgokat, most meg még tudott is pár dologról, ami itt történt ebben a villában. Erősen gondolkodott mi tévő legyen. Azt már nem én nem megyek innen sehova! Én örököltem ezt a házat, megillet, hogy itt legyek!

  Előkereste a mobilját és a jegyzet füzetét. Azonnal fel kell hívnia Ádámot a hivatalban, hátha már talált valami érdemlegeset a Sári villával kapcsolatban. Azonban szombat lévén senki sem vette fel a telefont. Judit csak most szembesült a hétvégével.

  A jegyzeteiből kikereste a helyi szakemberek számát, amiket már az ideutazása alatt kiírt az internetről és jó pár hívás után két emberrel lebeszélte, hogy ma kijönnek, és megnézik, mit tehetnek a villáért. Judit a közeli kisboltban szerzett pár apróságot a reggelihez és italt a szakembereknek.

  Kora délután két festő munkás állt a kapuban, amikor megérkezett egy csapat fiukból és lányokból álló fiatal. Judit megmutatta a villa földszintjét. A fiatalok a takarító brigád emberei, feladatuk a mozdítható bútorok és tárgyak szortírozása és a helyiségek kitakarítása.
- Hol kezdjük a munkát hölgyem? – kérdezi a vezetőjük egy fiatal fiú.
- Azt hiszem itt a nappaliban és a könyvtárszobában.
- Két részre oszlunk és az egyik csapaté a konyha és a fürdő a másiké pedig a szobák – ajánlja a fiú.
- Akkor mi hol kezdjük a festést? - Kérdi az idősebb festő.
- Talán a lépcsőnél kezdhetnék – mutatja Judit az emeletre vezető széles kovácsoltvas korlátos kőlépcsőt.
  Mindenki munkához látott. Judit végig járta a csoportokat. Segített itt-ott ahol éppen kellett. Az idős emberek gondozása mellett vállalta a takarítást is, úgyhogy gyakorlata volt bőven. A konyhában kiválogatták a még használható edényeket, a többit az udvarra hordták. Lassan csillogott villogott a fürdővel együtt.
- Megtaláltam! – Kiáltja az egyik fiatal fiú.
- Mit talált? – siet érdeklődve felé Judit.
- Itt van a bojler és mindenféle csövek.
- Nagyszerű akkor estére lesz meleg vizem – lelkesedik Judit.
- Az apám vízvezeték szerelő, nem kéne átnézetni vele? – Kérdi a fiú.
- Szólj neki légy szíves, nagyon örülnék – feleli.

  Estére már meleg víz is folyt a fürdő és a konyhai csapokon egyaránt. A nappali hajópadlója ragyogott a tisztaságtól. A használható bútorokat is visszahordták és alaposan lemosták. A könyvtárszobában nemrég fejezték be az ablakpucolást. A könyveket egy másik alkalommal veszik kezelésbe a fiatalok.
- Rendeltem pizzákat máris itt lesznek, ez a mai nap jutalma – lelkesedik Judit a fiatalok között.

  Miután a brokát és csipke függönyöket bepakolták az autóba, amit hétfőn a közeli nagyvárosban fognak kitisztíttatni mindenki útnak indult haza. Judit a maradék pizzával a kandallóban lobogó tűz előtt ült és alig bírt ébren maradni a fáradtságtól. Azért megvárta, amíg kialszik a tűz, nehogy úgy járjon, mint tegnap és csak ezután indult zuhanyozni. Kilépve a fürdőből már csak azt vette észre, hogy minden lámpa kialszik és teljes sötétségben tapogatózott vissza a szobába. Ismét a szófán aludt, de most magára terítette a finom illatú foltvarrásos takarót is.
Korán reggel a munkások ébresztették. Mindenki tudta a dolgát. Judit megmutatta nekik az emeletet is, ahol több kisebb nagyobb szoba sorakozott egymás mellett és egymással szemben a folyosó két oldalán.      Innen is elkezdték lehordani a bútorokat, hogy a festők szépen sorba kezdhessék a munkát. Judit lassan végigjárta az összes szobát és megtalálta, amelyik a leginkább tetszik neki. Hatalmas kétszárnyú ablak erkéllyel és dupla ágy baldachinnal és persze az elmaradhatatlan kandalló. Kinyitja az ablakot és éktelen hangos feleselésre, szidalmazásra lesz figyelmes. Azonnal leindul az udvarra.
- Mit képzelnek magukról, hogy csak úgy kidobálják ide a bútorokat, hát nincs magukban semmi tisztelet!? – Kiabálja János bácsi a fiataloknak.
- Mi folyik itt? – lép ki Judit az ajtón.
- Ezek kidobálják a bútorokat, hát nem látja, hogy tönkre teszik őket! – felel még kiabálva az öregember.
- Én mondtam nekik, hogy hozzák le őket, itt könnyebb kipucolni, fönt amúgy is a festők dolgoznak. Nem kidobálják, hanem kitisztítják – magyarázza türelmesen Judit.
- Akkor is jobban vigyázzanak rá és igyekezzenek, mert mindjárt esik – vesz vissza az öreg a hangjából, miközben elsomfordál a ház mögé.

  Judit a fiatalok felé fordul és megtudakolja, hogyan tudná eléri még a mai napon Ádámot. Szerencséje van, mert az egyik fiú szomszédja és nem is lakik messze innen.

Ezután kíváncsian megnézi merre mehetett János bácsi. Befordul a ház sarkánál és nem látja sehol az öreget csak egy fémből készült csapóajtófélét lefelé a ház alá. Óvatosan próbálja felemelni, de meg se moccan. Még egyszer nekifeszül, de megint nem sikerül. Vállat vonva vissza megy a többiekhez. Ismét pizzát rendel nekik ebédre. Délután pedig az egyik lánnyal elautóznak egy nagyobb bevásárló központba. Két telepakolt bevásárlókocsit tolnak ki a parkolóba.
- Talán nem kellett volna ennyi mindent vennem – panaszkodik Judit.
- Szerintem pedig ezekre mind szükséged lesz a háznál – nyugtatja meg a lány.

Már majdnem esteledik, mire mindenki útnak indul. Judit hirtelen ötlettől vezérelve elindul Ádámot megkeresni. Két sarok után meg is találja a házat. Becsenget. Semmi. Még egyszer csenget.
- Ki az? – Néz ki az ajtón Ádám.
- Én vagyok, aki a villába költözött Judit – tájékoztatja, hátha nem ismeri fel.
- Mit tehetek érted?
- Szeretném megtudni jutottál e valamire?
- Igen azt hiszem, de nem akarsz bejönni?

Kényelembe helyezték magukat a konyhába és egy-egy csésze teát kortyolgatva mesélte el Ádám mit talált. A villa a Sári család tulajdonában volt mindig kivéve egy pár hetet. Sári Ferenc elkártyázta a villát és ki kellett költöznie a családjával. De az új tulajdonos pár napnál tovább nem tudott megmaradni a villába, mert nagyon furcsa dolgok történtek vele és inkább elmenekült. A villát visszaadta az igazi tulajdonosnak. Ezután igen érdekes dologra bukkant a halotti anyakönyvet megörökítő dokumentumban. Gróf Sári Ferenc felesége a szépséges Róza felakasztotta magát a pincében. A fiuk ekkor már felnőtt volt és a fővárosba költözött, de nem adta el a villát ősei tiszteletéből. Viszont a grófról semmit sem talált.
- Edit néninek is Sári volt a vezetékneve! Ez eddig eszembe se jutott! – csap a homlokához Judit.
- Akkor ő lehet a gróf unokája – izgatottan fészkelődik a székében. – Jaj és a könyvtárban is találtam pár levelet a családról, de még nem volt időm elolvasni.
- Holnap menjünk és olvassuk el azokat a leveleket – áll fel az asztaltól Judit és búcsúzni készül.

Az utcán kaptatott felfelé, amikor észrevette a sötétből előtűnő János bácsit. Judit kiált utána, de nem hallja, inkább szaporázza lépteit. Mikorra utoléri, már liheg a futástól.
- János bácsi, maga ilyen későn mit csinált itt? – szegezi neki a kérdést Judit.
- Megnéztem, hogy minden rendben van e a ház körül.
- Mondja csak János bácsi mit tud a Sári családról? Mesélne nekem róluk valamelyik nap?
- Nagyon szívesen drágám - ígéri meg az öreg ünnepélyesen.

Judit a kiválasztott szobába vitte a bőröndjét és kipakolt a frissen fényezett fiókos komódba. Az ágyra friss ágyneműt terített és leindult zuhanyozni. Viszont a csapból sárgás-rozsdás színű víz lövellt ki prüszkölve, köpködve. Hirtelen hátra ugrott, de így is beterítette a rossz szagú folyadék. Bánatosan visszamászott az emeletre és úgy, ahogy volt, bebújt az ágyba és a fejére húzta a takarót kizárva mindent maga körül. Éppen, hogy álomba szenderülne éles csattanást hallott kintről.

Már megint mi a fene lehet ez? Kérdi magából kikelve és elemlámpával, amit délután vett lesietett a bejárati ajtóhoz. Körbe világított a lámpával, de nem látott semmit. A ház mellé is kilesett, de a fénycsóvák nem világítottak meg semmi különöset. Vagy még is, felfigyel a csapóajtóra és akkor mintha egy árnyék mozogna ott a bokrok között. Oda világít, de semmi. Lassan visszamászik az emeletre az ágyába.


Akkor innen folytatom nektek holnap!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése