Amikor az írót faggatják

Kedves Olvasóim!

A Könyvmarketing Facebook csoportban ismerkedünk egymással és egymás megjelent műveivel. Kérdéseket teszünk fel egy-egy csoporttagnak, melynek megválaszolásával segítünk egymásnak eligazodni a könyvírás és kiadás rejtelmeiben. Ezen írásban a hozzám intézet kérdésekre adok választ.

Magamról beszélni mindig is nehezen ment, mert aki ismer, annak már nem kell bemutatkoznom, aki még nem ismer az pedig úgyis a saját benyomásai szerint fog értékelni, hozzám viszonyulni. Egyébként teljesen hétköznapi életet élek: család (közepes), gyerekek (kettő), munka (sok), tanulás (májusban vizsga) és a hobbim az írás.

Teljesen véletlenül kezdtem el írni. 5 évvel ezelőtt jelentkeztem egy irodalmi pályázatra az első rövid történetemmel, amelynek nem lett végeredménye, mert befuccsolt. Viszont többeknek nagyon tetszett, amit írtam, ezért blog formájában megosztottam velük. Ezután egy szigeten jártam, majd többször is álmodtam vele, melyet meg kellett, hogy örökítsek. Ebből a történetből írtam egy regényt, amit csak pár barátom olvasott és itt őrzöm a gépemen. Még bőven alakíthatnám a Krisztől tanultak alapján, aminek még nem jött el az ideje a májusi vizsgáim miatt. Úgyhogy Krisz még sehol sem vagyok a regényemmel.

Könyvkiadással kapcsolatban nem tudok tippeket adni nektek, hacsak azt nem, hogy, - de ezt mindenkinek ajánlom, aki írni szeretne - hogy jelentkezzetek pályázatokra, minél többre! Én is ezt tettem: Krisz karácsonyi pályázatára jelentkeztem, és mint tudjátok bekerültem a Könyvbe zárt karácsonyok című novellás kötetbe.

A minnesotai postás címmel adtam be a pályázatot, amelyet kedvenc filmemről és évszakomról mintáztam. A Miért éppen Minnesota című film varázsolt el. Az emberek közvetlensége, életmódjuk, a vidék ahol élnek. A tél pedig a pályázat miatt is pont kapóra jött. Mivel még nem jártam Minnesotában, sőt Amerikában sem ezért kutatómunkát, információgyűjtést folytattam az írás megkezdése előtt. Ezek az órák mindig nagyon élvezetesek számomra, amikor megismerem, sőt beleélem magam a helyszínbe. Ilyenkor érzem az illatokat, hallom a megszólaló embereket és a természetet. Amikor a provence-i pékségről írtam akkor is a képzelőerőmre és kitartó kutatómunkára volt szükségem. Na és persze egy ismerősre, aki már járt ott, ez sokat segít, mert élethű, pontosabb információkat, tapasztalatokat ad át, amit felhasználhatunk a készülő írásunkhoz.

És miért pont ezek a helyek? Számomra ezek romantikusak. Tudom mindenkinek más és mást jelent a romantikus kifejezés. Én egy-egy illatot is valamikor romantikusnak találok. Ezek a helyek pedig számomra mindig a romantikát fogják jelenteni. Vannak még ilyen vidékek a világon, de ezekről majd inkább novellákat írok és megtudjátok melyek ezek.

Inkább a rövid terjedelmű novellák a kedvenceim, ezekben könnyebben tudom kifejezni magam. Regényben még nincs igazán tapasztalatom, talán azért is halogatom a befejezését az egyéb teendőim között.

Amint feljebb is írtam, mindenkinek ajánlom a pályázatokon való részvételt. Ezzel sokat lendíthetsz magadon előre. A helyi könyvtárban ahova járok nem csak kutató munkára, hanem inspirációgyűjtéshez sokan ismernek. Amikor eldicsekedtem a megjelenő novellámmal máris működésbe lépett a könyvtárosom és karácsony közeledtével felajánlotta, hogy tartsunk egy író-olvasó találkozót. A szervezésben mindketten részt vettünk, részletesen átbeszéltük a kérdéseket, a terem berendezést és a technikai eszközök használatát. Szórólapot és plakátot készítettünk, amit ő az olvasóinak osztogatott és pedig az interneten osztottam meg. Nagyon izgultam, de aztán pár perc múlva feloldódva beszélgettem a közönséggel. Csak ajánlani tudom, hogy keresetek fel könyvtárakat, művelődési házakat ahol lehetőségetek lenne író-olvasó találkozót szervezni, ha helyiek vagytok, mint én is talán még fizetnetek sem kell a helyiségért. Ha még nem jelent meg írásod, de szeretnél egy író-olvasó találkozón részt venni, hogy mégis milyen érzés, akkor keress a neten, a Facebookon, a lakóhelyeden, biztosan találsz ilyen eseményt.

Remélem kicsit közelebb kerültem hozzátok a novelláimmal és ezen írásom alapján.  

Könyv bemutató és író-olvasó találkozó

Életemben először, (de nem utoljára) részt vettem egy könyv bemutatón aztán egy író-olvasó találkozón. Hogy hogyan kerültem én oda?

Tavaly karácsonykor írtam egy novellát A minnesotai postást, melyet nyáron beadtam egy karácsonyi történeteket váró pályázatra. 

A pályázatot Nádasi Krisz a  http://krisznadasi.wix.com/krisznadasiwrites weboldal szerkesztője hirdetett meg, azzal a céllal, hogy karácsonyra megjelentet egy olyan könyvet, melyben kortárs írók karácsonyhoz kacsolódó történetek szerepelnek. 

A szakmai zsűri melynek tagjai voltak: 

Otta Katalin irodalom- és drámaszakos tanár, Gárdonyi Géza Általános Iskola

Vidi Rita író, a jobb agyféltekés kreatív írás tanfolyamok létrehozója, gondolkodásmód tanácsadó, motivációs tréner, a Balaton-felvidéki Nemzeti Oktatási és Nevelési Alapítvány kuratóriumi elnöke

Szecsődi M. László színész, humorista, rendező, a FER Produkció és a Hullajó Krimik állandó tagja, a regenyiras.net tulajdonosa

Barnóczky Ákos forgatókönyvíró, rendező, színész, a Szőke kóla Hyppolit-díjas rendezője, a Login c. film forgatókönyvíró-rendezője

Nádasi Krisz író, a Litera irodalmi portál és a Kék Tea Magazin szerzője, a pályázat kitalálója.

Nekik köszönhetem, hogy a novellám a legjobb 12 közé került. Ezután ősszel elkezdődött a szerkesztő-író kettős munka. Egy nagy KÖSZÖNÖM illeti Nádasi Kriszt az írók terelgetése, a művek szerkesztése és a könyv menedzseléséért. Eközben mi írók otthon a műveinket a megadott instrukciók szerint gőzerővel írtuk, alakítottuk át, a könyvborítót pedig Mészáros Nóri készítette. 

Közben több könyves blogger készített velünk interjúkat, értékelték az írásainkat, melyeket az alábbi oldalakon el is olvashattok: 

A Prológus bloggerközösség kritikái és interjúi (egyelőre 10): http://prologus.kildara.hu/konyvespolcaink/

Diana Landry könyvajánló: https://dianalandry73.wordpress.com/2015/12/05/konyvajanlo-konyvbe-zart-karacsony/

Nádasi krisz cikke a pályázatról: https://kekteamagazin.wordpress.com/2015/12/11/karacsonyra-kisregenyt/

Barnóczky Ákos cikke a pályázatról: http://regenyiras.net/blog/mirol.ir.a.magyar.iro

Uploaded magazin ajánló: http://www.uploadedmagazin.hu/2015/12/konyvbe-zart-karacsonyok.html

Nagy-Rakita Melinda, Görgei Andi, Tolnai Norbi interjú: http://adrikonyvmoly.blogspot.hu/2015/12/konyvbe-zart-karacsonyok.html

Suhanyecz Szilárd interjú: https://dianalandry73.wordpress.com/2015/12/12/bloginterju-konyvbe-zart-karacsonyok-suhanyecz-szilard/#more-2032

Tapodi Brigi interjú: http://vegtelenmezokvandora.blogspot.hu/2015/12/konyvbe-zart-karacsonyok-konyvajanlo.html

Némelyik oldalon még meg is nyerhetitek a Könyvbe zárt karácsonyok című novellás kötet egy-egy példányát. 

E-könyvet lehet nyerni Adrinál, ezt mindenképp osszátok: http://adrikonyvmoly.blogspot.hu/2015/12/jatek-jatek-jatek.html

Prológus facebook oldalán nyomtatott könyvet nyerhettek: https://www.facebook.com/prologus/?fref=nf

Interjúkat olvashattok a zsűrivel, a szerkesztővel és a könyv borítóját tervező Mészáros Nórival is: 

Barnóczky Ákos interjú: http://www.bajolomagazin.hu/2015/12/alapveto-fontossagunak-tartom-az_8.html

Vidi Rita interjú: http://talentummobile.hu/%E2%80%A6/303-hogyan-zard-konyvbe-a-karacs

Otta Kati interjú: https://kekteamagazin.wordpress.com/2015/12/15/ez-a-kotet-ehsegcsillapito-szer-interju-otta-katalinnal-a-konyve-zart-karacsonyok-c-kotet-egyik-szerkesztojevel/

Mészáros Nóri interjú: http://artificium-artis.blogspot.hu/2015/12/konyvbe-zart-karacsonyok-interju.html

Nádasi Krisz interjú: http://a-betuk-titokzatos-vilaga.webnode.hu/blog/

A pályázatnak, Krisznek és a zsűri tagoknak, na és persze az íróknak köszönhetően az e-könyv novemberben, a nyomtatott könyv december elején készült el.

A hivatalos könyv bemutató december 12-én volt Budapesten a Lámpásban. Az ott készült fotókon látható, hogy milyen sokan voltak, majd minden író megjelent. Nagyon jó volt velük beszélgetni erről-arról, de legfőképpen az írásról. Most, hogy már személyesen is ismerjük egymást, megbeszéltük, hogy tartjuk a kapcsolatot és biztos, hogy fogunk még találkozni. 

Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy a pécsi KertÉsz Civil Közösség és a Csorba Győző könyvtár kertvárosi fiókkönyvtára közös szervezésével megleptek egy író-olvasó találkozóval, mely december 15-én volt a kertvárosi fiókkönyvtárban. Bemutattak, majd meséltem magamról a pályázatról és a kész könyvről. A saját novellámról a közönség kérdései alapján meséltem. 

 

Mindenkinek olvasásban bővelkedő, mézeskalács illatú karácsonyt kívánok!

KÖNYVBE ZÁRT KARÁCSONYOK

 

 Elkészült a karácsonyi novelláskötet Könyvbe zárt karácsonyok címmel, melyben a 12 kisregény között az enyém is helyet kapott, mely a könnyed, romantikus vonalat képviseli a kötetben. Így nyomot fogunk hagyni az utókornak a 11 írótársammal együtt. Szeretnénk, ha minél több ember könyvespolcán helyet kapna a művünk a sok híres író mellett.

Könyvbe zárt karácsonyok tartalomjegyzéke kedvcsinálónak a mini-ajánlókkal:
Tapodi Brigitta: Taxi

Nem kell sok a boldogsághoz. Néha elég egy szó, amely megváltoztat mindent köröttünk.

Kukucska Ferenc: A madarak télen is énekelnek

Egy rejtélyes eltűnés, egy rejtélyes változás.

Keresztesi Dorottya: A Grincs szerelme

Modern mese felnőtteknek, hisz mindenkinek jár még egy esély.

Tolnai Norbert: Még egyet útravalónak

Mert a kocsmárostól nemcsak a felest, hanem a tanácsot is illik elfogadni!

Kimnach Alexandra: Angyalom

Ha a tündérmesék valósággá válnának...

Szabó Péter: Hat hívás

Sosem tudhatod, hogyan változtatod meg mások sorsát. Te mit válaszolnál a telefonba?

Görgei V. Andrea: A minnesotai postás

Lehet egy pasi ellenszenves akkor is, ha jóképű.

Nagy-Rakita Melinda: Hol a boldogság mostanában

Egy távoli jövőben, egy gyökeresen megváltozott világban az ember ugyanazt keresi, mint ma. A boldogságot.

Suhanyecz Szilárd: Az elveszett napló

A kastély, ami otthon volt tegnap, ma, és az lesz holnap is.

Somogyi Dénes: Háborús gyermekkorunk

Ahogy néztem Gizi nene kezében a pogácsás tálat, tudtam, hogy képes lennék mindet megenni.

Posta Gábor: Karácsonyi sorsutak

Két férfi és egy kisfiú véletlenszerű találkozásáról – amely, ki tudja, talán korántsem esetleges.

Dániel Boglárka: Ajándékcsere

Mit is adhatnék búcsúzóul?

Könyvbemutatóval egybekötött dedikálást tartunk: a Lámpásban December 12-én 18:00 órától. Cím: Budapest, Dob utca 15. 

A könyv könyvesboltokban nem lesz kapható, internetes előrendeléssel tudsz majd hozzájutni az Underground Kiadónál (megrendelést és fizetést követően). A vásárlás átutalással lehetséges, lásd az UGK honlapján:  http://undergroundkiado.hu/megrendeles. A lényeg, hogy a könyvet (rendelés után!) náluk lehet átvenni a Csengery utcában, vagy postázást lehet kérni +900 forintért (országon belül). Ha megy ismerős Budapestre, akkor vele elhozathatod, így nem kell a postaköltséget kifizetni. A másik lehetőség, hogy megrendeled, átutalod az árát és a megjegyzés rovatba feltünteted, hogy a könyvbemutatón szeretnéd átvenni, ahol szívesen látlak. Ha mégsem tudsz időt szakítani az eseményre, akkor én nagyon szívesen elhozom neked és mindjárt dedikáltatom is a többi írótársammal. Lehet majd a Bookline-nál is rendelni a nyomtatott könyvet, egy kicsit drágábban. Az e-könyv pedig fenn lesz a Librinél, Bookline-nál, Google Play-en, az Apple iTunes boltjában stb. Az e-könyv ára 999 Ft, a nyomtatott könyvé 2999 Ft. 

Szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni Nádasi Krisznek a pályázat ötletét és az utána következő rengeteg munkát, energiát és időt, amit a művek korrektúrázásába és a könyv menedzselésébe fektetett.

Itt pedig egy kis ízelítőt olvashatsz a Könyvbe zárt karácsonyok című novelláskötetben megjelenő kisregényemből:

A minnesotai postás

Aitkin hangulatos kisváros a Nagy-Tavak partján, Minnesota állam észak-keleti részén. Arról nevezetes, hogy novemberben díszes, zenés parádé keretében eresztik a lakosok a jégre egyedi tervezésű horgászkunyhóikat, ami mindent elmond a környék jellemző klímájáról. Főutcájának emblematikus épülete a mozi, ahova a lakosok igen gyakran járnak, bár nem olyan sokszor, mint a Mississippire, hogy folyami hajóra szálljanak vagy horgásszanak. Az itteniek összetartók, mindenkit ismernek, a távoli farmereket is, akik a városban szokták intézni ügyes-bajos dolgaikat. A környező falvak, a kisváros és az őket körülölelő hatalmas fenyőerdők, a lápos rétek és vizek a helyiek szívében olyan fontos helyet foglalnak el, hogy a fiatalok, akik elindulnak világot látni, általában felnőtt korukban visszatérnek.

Emma ennek a kisvárosnak a lakosa. Beteg édesanyja miatt a gimnázium után nem ment főiskolára, inkább itthon maradt ápolni őt és közben munkát vállalt. Barátai közül vannak, akik szintén nem hagyták el Aitkint és olyanok is, akik évekkel később visszatértek, hogy itt alapítsanak családot, hogy gyermekeiknek tovább adhassák az életfilozófiájukat.

Emma és barátnője, Lisa a postahivatalban dolgoznak. Felelősségteljes feladatot látnak el, ugyanis ennek a vidéknek a bevásárlást illetően igen korlátozottak a lehetőségei. Nincsenek plázák, hipermarketek, van viszont internetes vásárlás és csomagszállítás, amit a helyi posta végez. Pontos határidőre történő kiszállítással és kedves kiszolgálással, ami karácsony közeledtével egyre nagyobb kihívást jelent, mivel még több munka szakad rájuk, amit teljesíteniük kell.

A postahivatalban csend honol ezen a borongós délelőttön. A raktárból sem szűrődik be semmi zaj, ahonnan ezen a korai órán Ed folytonos zsörtölődése szokott hallatszani. Az éles telefoncsörgés bántóan hasítja ketté az idilli nyugalmat. Lisa, aki az ügyfélpultnál tevékenykedik, a megszokott mozdulattal veszi fel a kagylót:

- Aitkini postahivatal, miben segíthetek?

- Emma bent van már? - kérdezi egy kellemes, de izgatott férfihang, melynek gazdája történetesen nem más, mint a város serifje, John.

- Bármelyik percben beeshet.

- Feltétlenül jöjjön át majd hozzám, az irodába. Edről van szó.

- Mit csinált Ed már megint? - kérdezi kíváncsian a lány.

A kagylón keresztül is hallatszik a zavarba ejtő sóhaj.

- Nem tudom, mit csinált, de hajnalban találtak rá a munkások a halfeldolgozó üzem mellett - szól most már inkább szomorúan a hangja.

Ed volt a város postai kézbesítője, ő szállította ki a leveleket, csomagokat nemcsak a városban, de a több kilométerre fekvő farmokra és apró falvakba is. Évek óta megbízhatóan végezte a munkáját. A nehezen megközelíthető helyekre is eljuttatta a küldeményeket. Számtalan járművet tudott kezelni, de nem riadt vissza a lovaglástól sem, ha úgy hozta a helyzet. Tipikus minnesotai férfi volt, ezen a vidéken született és nevelkedett fel. A zord, nem éppen szabály szerint viselkedő évszakok meglátszottak rajta. Többnek tűnt a koránál, pedig nemrég ünnepelte az ötvenedik születésnapját.

- Micsoda? - ugrik fel a székéből ijedten Lisa, hogy leplezze rémületét és szapora pulzusát.

John nyugtató hangon mondja:

- Hát, Lisa, tudod milyen volt Ed, amikor ivott. Azt hiszem, csak arra tévedt, eleshetett... az éjszakai mínuszokat senki nem éli túl.

Emma éppen akkor parkolja le a kocsiját, amikor Lisa kilép a postahivatal küszöbére. A lány bolyhos kötött kardigánjában toporog, összefont karral. Egy könnycseppet töröl ki a szeméből.

- Már azt hittem, be sem jössz ma - kiáltja oda Emmának az ajtóból.

- Azért megvárhatnád, amíg odaérek, nem kell az egész városnak hallania, hogy az alkalmazott leszólja a főnököt - integet Emma nevetve.

A hirtelen mozdulattól elcsúszik a jégen.

De nem esik el.

Egy hihetetlenül erős férfikéz markolja meg a kabátját. A lány káromkodva nyeri vissza egyensúlyát. Emma a legcifrább átkokat szórja mindenkire, akinek köze lehet a jéghez az autója mellett, és észre sem veszi, hogy a férfi még mindig tartja.

- Itt ne csodálkozzon, ha jégre talál lépni, főleg télvíz idején - okítja a lányt az erős férfikézhez tartozó hang.

- Hogy mondja? - néz fel Emma hunyorogva a kakaóbarna szemekbe. Az ismeretlennek van a legvonzóbb hangja, akivel valaha is összehozta a sors. A modoráról viszont nem lehet ugyanezt elmondani.

- Á, hagyjuk. Merre tart?

- Csak ide szembe, a postahivatalba.

- A csekkbefizetéshez csípte ki magát ennyire? - néz végig a férfi a szűk fekete anorákot és csinos piros kabátot viselő lányon, aki fekete hajtincseit a szőrmés kapucni alá rejtette.

- Köszönöm a segítségét, uram! - köszön el Emma kimért hangon az idegentől és már óvatosabban, de gyorsan kel át az úttesten Lisához.

- Ki volt az a férfi? - kérdi Lisa, hátrapillantva.

- Fogalmam sincs, még sosem láttam a városban - les ki a csukott ajtón az idegent fürkészve Emma. - Majd megkérdezem Edet, hátha ismeri. Folyt köv. a könyvben!

Az alábbi oldalon olvashatsz pár gondolatot a mai fiatal írók témaválasztásáról, melyben megemlítenek és a művemet, bár nem név szerint: http://regenyiras.net/blog/mirol.ir.a.magyar.iro

Ezen a Facebook oldalon pedig jelentkezhetsz a könyvbemutatóra: 

https://www.facebook.com/events/2208068569425669/

Pihenős, olvasós estét kívánok mindenkinek!

Novellám megjelenése

Drága olvasóim!

Szeretettel értesítelek benneteket, hogy A minnesotai postás című novellám bekerült a „Krisz Nadasi Writes” kisregény-író pályázat nyertes művei közé. A pályázatra olyan karácsonyi műveket vártak, melyek meghitté varázsolják az ünnepeket. 

A zsűri tagjai voltak:

Otta Katalin irodalom- és drámaszakos tanár, Gárdonyi Géza Általános Iskola

Vidi Rita író, a jobb agyféltekés kreatív írás tanfolyamok létrehozója, gondolkodásmód tanácsadó, motivációs tréner, a Balaton-felvidéki Nemzeti Oktatási és Nevelési Alapítvány kuratóriumi elnöke

Szecsődi M. László színész, humorista, rendező, a FER Produkció és a Hullajó Krimik állandó tagja, a regenyiras.net tulajdonosa

Barnóczky Ákos forgatókönyvíró, rendező, színész, a Szőke kóla Hyppolit-díjas rendezője, a Login c. film forgatókönyvíró-rendezője

Nádasi Krisz író, a Litera irodalmi portál és a Kék Tea Magazin szerzője.

A novellagyűjtemény az Underground Kiadó támogatásával valósul meg és az e-könyv a tervek szerint november 15-én jelenik meg, a nyomtatott könyv is ekkortól lesz rendelhető. 

Az eladásból származó profit teljes egészében egy alapítványhoz kerül, melyről még pontosabbat nem tudok. 

A puha, meleg takaró alól figyelhetjük a karácsonyi havazást, kezünkben egy jó könyvvel. 

A képek a Pinterestről vannak. 

Minnesotai kirándulás

Legközelebb Minnesotaba utazunk és ismerjük meg egy kisváros lakóinak hétköznapjait és rendkívüli eseményeit. Addig is míg elkészül egy képes ízelítőt láthattok. 

 

 

 

 

 

 

 

 

A pékség folytatása

A pékség folytatását és egyben befejezését olvashatjátok máris.

Sarlotte a csendes cukrászda egyik sarkában ül az öblös karosszékben. Gipszes lába egy sámlin pihen. A reggelijét fogyasztja. Anyja és Nicolas egész reggel furcsán viselkedtek. Nagyon sokat nevettek és mézes-mázosan beszéltek vele. A szomszéd asztalnál terítették ki a szövetmintákat, amelyekből majd a karosszékek és bárszékek huzata lesz. Most a padláson vannak, és a romokat szemlélik, milyen ütemben lehetne haladni. Megrendelték a hajópadlót és Nicolas már a berendezést is kiválasztotta a katalógusból. Ezt délután tervezik megrendelni. 

- Menjünk le az üzembe. Készítek valami harapnivalót – ajánlja Nicolas.

- Mi lesz Sarlotte-val? – aggodalmaskodik Agnese.

- Ha valamire szüksége lesz, szól Alessie-nek, ő pedig nekünk.

- Neki is kell hoznunk ebédet. Észre sem vettem, hogy már ennyi az idő.

- Mondtam, hogy jól tudunk együtt dolgozni.

- Ez sem tart örökké – sóhajtja Agnese.

- Ki kell találnom mit alakítassak át még, hogy tovább együtt dolgozhassunk – morfondírozik Nicolas.

- Most úgyis lesz egy csomó elintéznivalód a pékségben.

- Á, az nem nagy munka.

- De nem hiányzik a tésztagyúrás, a tortakészítés? – kérdezi Agnese lent a műhelyben, kezében egy szendviccsel.

- Néha nagyon hiányzik. Más napokon nem annyira. Mindig a fizikai munka vonzott nem az irodai, ezért is van asszisztensem.

- Tudom Veronique, nagyon kedves asszony – mosolyodik el Agnese az idős asszonyra gondolva. – Már nem sokáig bírja ezt a hajtást, legalábbis legutóbb ezt mondta nekem.

- Akkor neked többet elárul, mint nekem – mosolyog Nicolas.

- Menjünk vissza, már Sarlotte is biztosan megéhezett. Valamit ki kell találnom, nem ülhet egésznap a cukrászdában.

- Nem, holnap a pékségben fog – nevet fel hangosan Nicolas.

-Jaj, te… - böki oldalba könyökével Nicolast nevetve.

Gyorsan telnek a napok. A munkások jönnek-mennek. Szállítmány érkezik az üzembe, a borbárnak. Mindenki be van fogva a munkára. Az üzletbe egyre több turista érkezik, ki kell bővítenie a személyzetet. A hét végére pihenőt rendel el magának és Agnese-nek is, hogy több időt tudjon együtt tölteni Sarlotte-val.

- A hétvégén nem kell dolgoznod, annyira hajtod magad, hogy Sarlotte-ra nem is marad időd.

- Akkor végre ki tudom pihenni magam. Az anyám megígérte, hogy elviszi hétvégére. Így mindent el tudok intézni, ami hét közben elmaradt.

-Ó, hát nem gondoltam, hogy Sarlotte nem veled lesz.

- Miért?

- Elmegyek a család szőlőbirtokára és hát…

- Igen?

- Eljönnél velem?

- Ne haragudj, de… tudod, hogy milyen botrányt csinálna a férjem, ha kiderülne.

- Az ég áldjon meg! Ő már nem is a férjed, semmi köze hozzá, hogy mit csinálsz és kivel barátkozol! Vagy te nem így látod? - fakad ki Nicolas.

- De igazad van. Ah – hangos sóhaj kíséretében egyezik bele a meghívásba.

- Szuper, akkor szombaton reggel érted megyek – lelkesedik, mint egy kisfiú.

3. fejezet

Csendesen, gondolataikba merülve utaznak a szőlőbirtok felé. Nicolas régi renaultja szinte magától szeli az utat. Régen járt már erre, csak az utóbbi időben szokott rá ismét, hogy e ház falai között keressen menedéket, kérjen tanácsot.

Lassan végig gördülnek a sarjadó szőlősorok között, míg előtűnik az egyszintes fehérre meszelt ház. A zöldellő dús fűben parkoló autóból izgatottan szállnak ki. Izgatottak a hely miatt, a kettesben töltendő hétvége miatt, a kialakult helyzet miatt. 

Egyikük sem gondolta, hogy ez a meghívás ilyen hatással lesz rájuk. Ezért is nem szóltak egymáshoz az úton. Nicolas gyötrődött, hogy jól tette-e, hogy meghívta Agnese-t. Nem tudta rendesen kifejezni érzelmeit, bár a nő szerint vicces volt és kedves. De nem tudta, hogy ez elég-e ahhoz, amit ő érez. Hogy mit érez? Azt pontosan még ő maga sem tudta, de a hétvége fényt derít rá.

Agnese félt, jól vagy rosszul tette, hogy igent mondott erre a hétvégére, amit csak kettesben fognak eltölteni egy szőlő bírtok közepén. Álmában sem gondolta volna, hogy Nicolasnak tetszik, mint nő. Inkább csak egy barátnak hitte magát. Két évvel ezelőtti együtt dolgozásuk alkalmával nagyon jóban lettek. De annak már két éve. Igaz azóta is rendszeresen beszélnek egymással, mégsem töltöttek együtt öt percnél többet. Akkor ennél a munkánál miért érzi, azt, hogy valami különleges is fog történni. Félt, hogyan fogja kezelni a dolgot Paul, ha megtudja mi történt. Na de még nem történt semmi, nincs mitől félni. 

- Meg is érkeztünk - nyitja ki az ajtót Agnese-nek Nicolas.

- Egyszerűen lenyűgöző ez a hely - ámuldozik Agnese.

- Talán menjünk beljebb, nézz körül ott is - invitálja Nicolas.

Kezébe veszi a két sporttáskát és hosszú lépteivel az ajtónál terem. Előre engedi Agnese-t, hogy az a csodálkozástól ámulva dicsérje a házat.

- Ez pont olyan, mint a nagymamám háza volt. Régi tűzhely, még kandalló is van - néz a konyhával szemben lévő falra.

- Igen nem változtattunk a bútorokon, csak felújítottuk és ugyanolyan, mint amikor megépítették a házat - világosítja fel Nicolas.

- Ezek a levendula mintás csészék és tányérok - simítja végig a porcelánon a kezét. - És a halvány mintával nyomott bútorhuzat - tört ki belőle a lakberendezői lelkesedés.

- Látom, nagyon szereted a régi dolgokat - nevet vele Nicolas.

- Imádom őket! Nagyon köszönöm, hogy elhívtál ide - öleli át a mellette álló férfit. 

Könnyedén simulnak egymás karjaiba. Nicolas karjai a hátára simulnak, úgy húzza közelebb magához és szippant bele sampon illatú hajába. Agnese Nicolas mellkasára hajtja a fejét és mosolyog. Szíve izgatottan dübörög.

- Megmutatom a szobádat, el leszel ájulva tőle - bontakozik ki az ölelésből Nicolas.

- Már alig várom - zavarodottan simít végig Nicolas karján.

A bejárattal szemben keskeny csigalépcső vezet az emeletre. Fönt két szoba helyezkedik el egymás mellet nagyszerű kilátással a szőlő ültetvényre. A másik oldalon a régi stílust idéző fürdőszoba.

Agnese halk sikítást hallat, amikor meglátja baldachinos ágyát és a vanília színű bútorokat, az ágy előtt fekvő vastag kézzel szőtt szőnyeget.

- Tudtam, hogy tetszeni fog - mulat rajta Nicolas.

Mosolyognak, így állnak egy röpke pillanatig egymással szemben. Pár szempilla rebegtetés után Agnese megszólal.

- Most mutasd a te szobádat is.

- Itt van a tied mellet - engedi előre.

Alacsony mennyezetű sötét bútorokkal, világos kiegészítőkkel berendezett szoba. Az ágy egyszemélyes. A szófa kényelmetlennek tűnik. Agnese egy pillanat alatt körbenéz és kijelenti:

- Az enyém szebb és kényelmesebb is. Most pedig felfrissítem magam az ebéd előtt - évődik vele Agnese.

Nicolas visszamosolyog és lemegy, hogy előkészítse a meglepetés ebédet. Még tegnap készíttetett Elsaval egy s mást. Ratatouille szendvics és moelleux au chocolat. A szikrázó napsütésben csillognak az evőeszközök és a kristálypoharak. Ugyanis a bejárat mellett elhelyezett asztalnál várja amíg Agnese lefárad az emeletről. 

- Ó, ez isteni finom - dicséri Agnese a sűrű zöldséges szendvicset.

- Elsaval csomagoltattam párat és még nem is kóstoltad a csokoládétortát.

- Még az is? Már egy falatot sem tudok lenyelni.

- Hadd töltsek egy kis bort. Hmm?

- Jöhet - nyújtja a kristálypoharat Nicolasnak.

- Ebből a földből való bársonyos bor - tölti a poharába a szerelemmel színezett habzó bort a poharakba.

-  Huh! Nagyon ízletes.

- Csak vigyázz nehogy megártson - emeli a szájához a poharat.

- Egy pohár még sosem ártott meg.

- Na de délbe már borozni - csóválja a fejét Nicolas.

- Te most csak ugratsz, mi? - veszi fel a poharát ő is. 

   A délutánt munkával töltötték. A kandalló előtti asztalt félretolták és a vastag szőnyegen kiterített tervek között hevernek egymás mellett. A háttérből halk zene szól. Nicolas az ujjaival dobolja a ritmust a papíron. Hirtelen ötlettől vezérelve feláll, felhangosítja Carolina Costa népszerű számánál és kezét nyújtja Agnese felé.

- Gyere - szólítója gyengéden.

Agnese válaszul felé nyújtja kezét és felhúzódzkodik. Nicolas jobb kezét a derekára csúsztatva, a balal Agnese kezét fogja és ritmusra mozognak. Pár lépés után a zene átvált lassú lírára. Még közelebb húzódnak egymáshoz. Centiméterek választják csak el arcukat egymástól. Csillogó tekintettel figyelik egymás rezdüléseit. Nicolas egyre közelebb és közelebb húzódik Agnese-hez, mígnem ajkuk összeér. Csillogó tekintetük-szemhéjuk alól sugárzik tovább. Forró csókjuk izgalommal tölti el őket. Minél mélyebben hatolnak egymásba, annál jobban fokozzák izgatottságukat. Agnese-t elönti a forró vágy, még ragaszkodóbban vonja magához Nicolast.

- Már régen megakartam ezt tenni – suttogja fülébe a férfi.

- Miért vártál eddig? – néz fel rá Agnese.

- Talán csak féltem az elutasítástól – vallja Nicolas, ahogy közben még mindig egymást ölelve lassan mozognak a zene ütemére.

- Én is féltem.

- Mitől?

- Hogy mi fog történni itt.

- És félelmetes, ami történik? – néz rá kérdően Nicolas.

- Egyáltalán nem, sőt…

- Hmm?

- Egész kellemes, főleg így – simul még közelebb Nicolashoz.

A számnak már rég vége, de ők még mindig egymásba gabalyodva lassan táncolnak, és közben szenvedélyesen csókolóznak.

Végre lassan kibontakoznak a csókos ölelésből és szótlanul a csigalépcső felé araszolnak, hogy fent folytathassák, amit itt elkezdtek, még mielőtt a pillanat elszállna. Egymás kezét fogfa lépnek Agnese szobájába, amikor Nicolas azonnal maga felé fordítja, és újra csókolja. Csókolja az ajkát, a szemét, a nyakát. Agnese bőre felforrósodik Nicolas érintésétől és ez halk sóhajt csalogat elő bensője mélyéről. Milyen rég érezte magát ennyire kívánatosnak és milyen rég kívánt ennyire férfit. Kezével kifejezésre is juttatja érzéseit, ahogy megszabadítja ingétől és kicsatolja az övét. 

Nicolas eszét vette Agnese friss tavaszi szellőre emlékeztető illata és édes ajka. Milyen finom és telt, szinte csalogatja a csókra. Miért nem vette észre előbb? Gondolati ide-oda csapongnak a képzelet, a valóság és a múlt között. Milyen régen volt már nővel, az idejét sem tudja. De most ez más, nem csak a szex, hanem más is vonzza Agnese-ben. Az édes ajka elvonja a figyelmét minden másról, nem tud tisztán gondolkodni, de nem is akar. Csak és kizárólag Agnese-re akar figyelni. Kényeztetni, szeretni, kielégíteni szeretné. Megszabadítja az útját álló ruhaneműktől, amit szanaszét szór a szobában. Óvatosan az ágyra dönti, miközben fölé kerekedik. Csókokkal borítja Agnese forró testének minden négyzetcentiméterét. Agnese fel s, ledobálja a testét, már alig bírja türtőztetni magát. Közelebb vonja Nicolast és a fülébe sugdossa édes kis képzeletét. Ettől már Nicolas sem bírja tovább finoman, de erőteljesen hatol belé és juttatja a csúcsra kedvesét. 

A sötét szobába csak a hold világa ad némi fényt. Agnese így is jól ki tudja venni Nicolas komoly, de nyugodt arckifejezését. Félre billenti fejét és szembenéz az őszinte sötét szemekkel.

- Most mihez kezdünk? - szegezi neki a kérdést Agnese.

- Mostantól együtt leszünk. Te, Sarlotte és én - feleli nyugodtan, mintha eddig ezen gondolkodott volna.

- És mi lesz Jean-Luc-kal?

- Már felnőtt és különben is ő győzködött, hogy lépjek már végre.

- Azt mondta, hogy itt ez a nő, miért nem próbálkozol nála? - képed el Agnese.

- Nem. Úgy fejezte ki magát, hogy találjak magamnak valakit, egy társat. Azt hiszem így mondta.

- Nagyon jól mondta, túlságosan sokáig voltál egyedül - simít végig a férfi arcán.

- Nagyon szerettem a feleségemet, és még mindig szeretem. Már ne haragudj, de így érzek iránta – mentegetőzik.

- Nem haragszom - feleli. - Tudnál szeretni mellette minket is Sarlotte-val? 

Nicolas felül az ágyban, maga mellé vonja Agnese-t, és átkarolja.

- Szeretni tudnálak benneteket, ha ti is szerettek engem.

Agnese feltérdel Nicolas elé és két kezébe fogja az arcát, úgy válaszol.

- Igen szeretlek és Sarlotte is nagyon jó véleménnyel van rólad, mióta az almatortát kapta - nevetve csókolja a férfit, akit szeret. 

Összefonódik alig csillapodott testük, hogy újra és újra átélhessék a szerelemmel olyannyira összekapcsolódó vágyukat.

Gyorsan röppent el a hétvége. A kilátásból alig láttak valamit. Csak a reggelihez és a korai vacsorához hagyták el a szobát, hogy energiát gyűjtsenek a következő órákhoz. 

Vasárnap este könnyedén lépik át a pékség küszöbét. Mindenkinek feltűnik vidámságuk és összekulcsolódott kezük. Az üzemben Alfredo Nicolas felé kacsint, Jean-Luc pedig a hüvelykujját emelve a magasba int feléjük. Mindenki nagyszerűen érzi magát, ezért Nicolas középre áll, maga mellé vonja Agnese-t és így szól.

- Mindenkit szeretnék meghívni a birtokra, egy partira. Na, ne gondoljatok nagy dologra csak egy kis bulira - járatja körbe a tekintetét barátain és munkatársain.

- Mindenki nevében mondhatom, hogy nagyon örülünk kettőtöknek és elfogadjuk a meghívást - válaszol elégedetten Alfredo.

Sorra jönnek és gratulálnak, de mihez is? Szépen visszatérnek a munkájukhoz. Nicolas és Agnese felmennek a padlásra megtekinteni hogyan áll a borbár. Csillog, villog a padló, a csempe és a pult. A kandallón dolgoznak, és a bőrfotelokat rendezgetik éppen.

- Nagyszerű lesz egy hűvös téli estén itt iszogatni - karolja át Agnese-t Nicolas.

- Én otthon a kandalló előtt szeretnék ülni egy hűvös téli estén - válaszol Agnese.

- És hol lenne ez az otthon, mert ezt még nem beszéltük meg – szembefordulva öleli át Nicolas.

- Mi lenne, ha a birtokon laknánk? Teljesen megfelel minden igénynek és nincs is messze a várostól – félve veti fel ötletét Agnese.

- Ez… ez nem is olyan rossz ötlet, sőt kitűnő ötlet - csókolja kedvesét Nicolas. 

Két héttel később a borbár megnyitója után megelégedésükre kiköltöznek a birtokra. Agnese innen is el tudja látni a munkáját. Nicolas pedig minden reggel iskolába tudja majd vinni Sarlotte-t, aki kitörő örömmel fogadta együtt létüket. Agnese legnagyobb csodálatára Paul sem tett megjegyzést kapcsolatára. 

VÉGE